Inspirálódj a Budai Arborétumban! 2.rész

Április eleje az igazi kert-ébresztő ideje. Ha a március zord, az április ad annyi napsütést és meleget, hogy a fázósabb virágokat előcsalogassa és színpompás szőnyeggé változtassa a télen kifakult, kiszáradt virágoskertet.

Sétám során ismét nagy kört írok le a Budai Arborétum Alsó-és Felső Kertjében. Elsőként, a K-épület mellett balra elhaladva a virágzó babérmeggyeket (Prunus laurocerasus) pillantjuk meg a téli bangiták társaságában.

Az épület ablakai alatti napsütéses részen gyönyörű borbolya (Berberis vulgaris) bokrok sorjáznak, az ívesen lehajló ágakon dúsan hozzák apró, sárga virágaikat. Ez a cserjecsoport jó példát mutat arra, hogy ha hagyjuk kibontakozni a növény természetes szépségét, még egy ilyen ’egyszerű’ faj is kiemelkedő dísze lehet kertünknek.

A borbolyák mellett évelőágyat láthatunk, itt később majd a légies szellőrózsákat csodálhatjuk meg, most a zöld egyhangúságát alacsony, fehér színű tulipánok törik meg.

A faaprítékkal vastagon borított ösvény túloldalán, az egyszerű virágú boglárkacserjék sárga háttere előtt az erikák (Erica carnea ’Rosalie’ és Erica carnea ’Wintersonne’) vidám színfoltjában gyönyörködhetünk.

Haladjunk tovább a kis tó felé. Utunkat egy jegenyefenyő lehajló ágai előtt viruló, egyszerű, piros tulipánok (Tulipa sp.) kis csoportja töri meg. Ilyen tulipánokat bármelyik kertben láthatunk, de figyeljük meg, szépségüket mennyire kiemeli a fenyőfa ezüstös-zöld színe és milyen természetes hatást keltenek a kis télizöld felnyúló, friss hajtásai és a pitypang sárga virágfejecskéi között.

Kissé távolabb egy virágzó,  idős díszalmát láthatunk, a sziromzuhatag rózsaszíne szép harmóniát alkot az előtte álló, feltörő vesszőit gazdag, sárga virágokkal díszítő aranyvesszővel (Forsythia sp.)

Nem messze a díszalmáktól, egy napos tisztáson idős, édes mandula (Prunus dulcis ’Roseoplena’) fácskát fedezhetünk fel. A különleges példány görbült, csavarodott ágain telt, világos rózsaszín virágok díszlenek.

 Az épület hátsó frontja felé haladva, az orgona fajtagyűjteményt elhagyva ismét egy szép díszalmát láthatunk, ezúttal egy kúpos koronájú, idős fenyő társaságában (Pinus sp). Emlékezzünk vissza: a díszalmákat a légies, világoskék virágú nefelejcsek, a sárga-piros cirmos Darwin-tulipánok, az aranyvesszők és most a komoly hangulatú fenyő együttesében is megfigyelhettük, és minden esetben harmonikus párost alkottak társukkal.

Az Alsó Kertet lassan elhagyva egy idős vadkörte (Pyrus sp.) hívja fel magára a figyelmet. Hófehér virágai szépségének a fekete porzók kontrasztja ad hangsúlyt.

A Felső Kert kapujából jobbra fordulva, a sziklakertek felé haladva, félárnyékos fekvésben láthatjuk a kecses kányabangitát (Viburnum opulus), mely csak egy az arborétum bangitagyűjteményének számos faja közül.

A Felső Kert büszkesége a gazdag nárciszgyűjtemény. A kis koronájú nárciszok vadvirágos mező képzetét keltik a pitypangok és a földi szeder zsenge hajtásainak társaságában, ahogy fehér virágaikat a friss fűszálak fölé emelik.

A kisebb sziklakertben kutyatejfélék, botanikai tulipánok és a medvetalp együttesében a közismert kis télizöld (Vinca minor) virágzó hajtásait fedezhetjük fel, melyen a virágok ezúttal ibolyaszínben virítanak.

A nagyobb sziklakertben a törpe termetű mahónia (Mahonia aquifolium) sárga és a közönséges kökörcsin (Pulsatilla vulgaris) – a megszokott lilától eltérően – vörös  virágai képeznek vidám színfoltot az egyelőre nagyrészt még leveles állapotban látható évelők között.

A Felső Kerttől – egyúttal az Arborétumtól – búcsúzva a Dísztér mellett elsétálva még gyönyörködhetünk az E-épület öreg falait jótékonyan takaró vadszőlő (Parhenocissus tricuspidata) göcsörtös, szövevényes hajtásaiban, élénk, világos zöld leveleiben.