2014. december 13-án rendezi meg a Magyar Biokultúra Szövetség a biotermesztők legnagyobb szakmai-tudományos rendezvényét, a Biokultúra Tudományos Napot.
Rábcakapin jártam, biokertet láttam
Szeptember 7-én vasárnap került megrendezésre a Rábcakapi Bionap, mely igen sok vendéget vonzott a kiszámíthatatlan időjárás ellenére. Családommal mi is rászántunk egy kis utazást és azt kell mondanom, megérte a fáradságot. Igen, le a kalappal a házigazdák, rendezők előtt, mert egy nagyon jó hangulatú és tartalmas napot sikerült megszervezniük, ahol egyaránt megtalálta számítását az érdeklődő szakmabeli, a kisgyerekes szülő és […]
Bionap a Rábcakapi Biokertészetben – 2014. szeptember 7. vasárnap
2014. szeptember 7-én vasárnap bionapot rendeznek a Rábcakapi Biokertészetben. A rendezvény ideje alatt változatos programokkal várják a látogatókat a házigazdák, akik jogosan büszkék idén 20 éves, 150 hektáros, ökológiai zöldség-és gyümölcstermesztéssel foglalkozó kertészetükre.
Beszámoló a Soroksári Bionapról
Nagy várakozással tekintettem a szeptember második vasárnapján megtartott program elé, hiszen nagyon csábító lehetőség volt két év szünet után egy kicsit ismét belekóstolni a biokertészet világába.
Események – Soroksári bionap
Ugyan már csütörtök van, de még nem késő egy – reményeim szerint – remek szabadtéri programot betervezni vasárnapra. A Köpönyeg szerint jó idő lesz, ezt ki kell használni! 2012. szeptember 9-én Soroksáron, a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának Tangazdaságában, az Ökológiai Gazdálkodás Ágazat területén bionapot tartanak. Lesznek bemutatók, szakvezetések a kertben, kóstolók, előadások és vásár, állatsimogató és kézműveskedés a kicsiknek. […]