• info@zoldeketbeszelek,hu

Márk-rózsák a Szent István parkban

Egy régebbi posztban már írtam arról, hogy sokan gyermekkori vagy egyéb emlékek miatt vonzódnak bizonyos növényekhez. Nekem is vannak kedvenceim – nőszirom, füzérajak, árvalányhaj, sásliliom és törökszegfű – de a rózsa, a virágok királynője nem tartozik közéjük.

A rózsához fűződő kapcsolatom jelenlegi munkahelyemre történő belépésemig inkább közömbösnek volt mondható, azonban munkám során a Biokertben először megismertem, majd egyre inkább megszerettem ezt a sokat méltatott virágot. Ekkor kezdtem el érdeklődni a rózsa története, múltja, nemesítői és fajtái iránt és így ismertem meg Márk Gergely munkásságát, amelynek eredménye több mint 600 gyönyörű rózsafajta. Ezeket a rózsákat, vagy legalább egy részüket szerettem volna megtekinteni a Szent István parkban, így egy nyárvégi délután édesanyám és kislányom társaságában tettünk egy kirándulást a 13. kerületbe.

A park kialakítása igazán érdekes, bár számomra nem tűnt harmonikusnak. A két bejáratnál a park legöregebb fáival kísért sétány található, közép felé haladva a rózsakert látható, mely három sorban elhelyezkedő, négyszögletű parcellákba ültetett, jeltáblázott rózsatövekből és egy gyönyörű, modern, ívelt pergolából áll, amely a futórózsák támasztékául szolgál. A park közepén szögletes virágágyakkal övezett vízmedence és szökőkút áll, a Duna felőli oldalon négyzetes formára alakított, különböző fajokból – pld. tiszafa, puszpáng, fagyal – ültetett sövények alkotnak egy kisebb labirintus-jellegű teret. Szintén itt található a játszótér több, kúszónövényekkel dúsan benőtt, árnyékot adó pergola szomszédságában. A park minden részlete egyenként nagyon szép, az idős szivarfák tekintélyes törzsméretükkel, terebélyes koronájukkal hívják fel magukra a figyelmet, a sövények szabályos formáikkal, a mértani virágágyak nagy színfoltjaikkal díszítenek, a rózsakert növényei sem okoztak csalódást, pedig lélekben felkészültem rá, hogy a kegyetlenül forró hetek után nem sok virágzó tövet találok majd. A rózsakertről a Főkert Zrt. honlapján is olvashatunk egy cikket, mely a Kertészet és Szőlészet 27. számában jelent meg, szerzője Merényi Alexandra. A cikk beszámol a telepítők céljairól, a kezdeti nehézségekről és a jövőbeni fejlesztés lehetőségeiről is. (http://www.fokert.hu/dokumentumok/sajto/mgr.pdf)

Felhívnám a figyelmet arra, hogy a rózsákat minden parcellában kitáblázták, tehát nem csak gyönyörködhetünk bennük, hanem akár ki is választhatjuk névvel, típussal együtt azt a fajtát, amelynek egy vagy több példányát szívesen látnánk saját kertünkben is.

A rózsák szerelmeseinek mindenképpen ajánlom, hogy júniusban – amikor a legpompásabbak a virágok – látogassanak el a Szent István parkba Budapesten, a 13. kerületben. A fényképezőgépet pedig ne felejtsék otthon!

Vélemény, hozzászólás?

error: A tartalom védett.