Ingrid Sjöstrand: Ha fülünket a földre szorítjuk
Ha fülünket a földre szorítjuk
egy nyári napon,
hallani a motozó gyökereket,
amint helyüket keresik,
ágbogaikkal
átfonva egymást
a talaj nagy úthálózatában.
Valami szöszmötöl.
Egy giliszta fektet le csöveket.
Micsoda zsivaj!
Pockok suhannak metró-alagútjukban!
És még van, aki
ásót mer nyomni a földbe!
3
Tags :
3 thoughts on “Ingrid Sjöstrand: Ha fülünket a földre szorítjuk”
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Az egyik kedvencem… 🙂
Foleg, hogy kerteszkedem is itt kint (is).
@rezsöatya: A vékony kis kötet, amiben ez a vers is van (Tótfalusi István: Ami a szívedet nyomja. Mai svéd gyermekversek) gyerekkorom óta a könyvespolcom dísze, már egészen sárgák a lapjai a kortól :). Számomra elképesztően erőteljes képeket idéznek fel ezek a versek. Hiába, az Észak egy másik világ…
Alapmű… 🙂