Derzsi Sándor: Fűzfa
Lesajnál engem a szegény is
Gőgösen borzol renyhe szél is
Lehajlok mélyen megalázva
Fejem az eget éri mégis.
Az ég vizében elsodródtam
Partra vetődtem, megfogództam
Nézem az ár hullámzó sodrát
S arcom látom a futó habokban.
Ezért, ha fűzfának neveztek
Akkor a költő fűzfa szerzet
S találnak nála könnyen sípot
Koldusai a végtelennek.