Paneldzsungel projekt – A tervek
Mint már írtam egy előző posztban, tavasszal egy kerttervet nyújtottunk be az önkormányzathoz remélve, hogy elfogadják és megvalósíthatjuk a mi kis zöld oázisunkat a ház előtt húzódó 100 négyzetméteres sávon.
Az alábbi linkre kattintva olvashatjátok a tervdokumentációt:
zoldeketbeszelek.blog.hu-kertepites.pdf
A tervben három verziót vázoltunk fel, az első a legegyszerűbb, a harmadik pedig a legösszetettebb, persze csak annyira, amennyire a mostoha körülmények engedik.
Az elmúlt hetekben át kellett gondolnom ezeket a terveket, de ezzel persze semmi gond nincs, hiszen a projektek velejárója, hogy ‘menet közben’ sok minden változhat bennük. Ebben az esetben a növényalkalmazásban fogok változásokat eszközölni, a betervezettek egy részét még szárazságtűrőbb fajokra cserélem és reménykedek benne, hogy az önkormányzatnak van belőlük némi feleslege, amit felhasználhatunk.