Óh, legkésőbb bemutatkozó angyal az őszi erdőn; immár te is megjelentél, mint legidősebb testvér koratavasztól változó testvéreid táborából! A telet, a mosolygó öregséget hirdeti jöttöd, s lám, mégis oly kecses-kedves vagy, mint a formáit mutogató érett asszony, ki érzi: ő is a szépség élő gyermeke még!
Szemlér Ferenc: Ciprusok
A ciprusokat nézd! Ezt a két fekete magányos fát az elhagyott egykori török temetőben! Nemcsak a holtak, akik ide ültették őket, de az élők sincsenek már sehol. Elsöpörte mindeniküket a történelem.
Dsida Jenő: Jegenyék
Figyelted-e szélben a fákat? A két jegenyét nézd csak a kert közepén, ama két nyúlánk jegenyét.
Kányádi Sándor: Őszi réten
Őszi réten lila-fehéren csak viríts, csak viríts, menyasszony-ruhás kikerics.
Derzsi Sándor: Somogyomi som
A kert legalján A patak partján Áll még a somfa Ízlett a somja
Babits Mihály: Dzsungel-idill
Jer ki, kedves, az esőtől minden újra friss. Láttad, hogy kinyílt a másik georgina is? Ne nevess! Csak pár szál virág tipeg körülöttünk: de legalább mindeniknek külön örülünk.
Bede Anna: Virág
– Virág – mondta a kisfiam, s mosolygó szemmel pár szál füvet hozott nekem. De én szigorúan szóltam – Nem virág, hanem fű.
Radnóti Miklós: Augusztus
A harsány napsütésben oly csapzott már a rét és sárgáll már a lomb közt a szép aranyranét. Mókus sivít már és a büszke vadgesztenyén is szúr a tüske. 1940. július 21.
Derzsi Sándor: Fűzfa
Lesajnál engem a szegény is Gőgösen borzol renyhe szél is Lehajlok mélyen megalázva Fejem az eget éri mégis. Az ég vizében elsodródtam Partra vetődtem, megfogództam Nézem az ár hullámzó sodrát S arcom látom a futó habokban. Ezért, ha fűzfának neveztek Akkor a költő fűzfa szerzet S találnak nála könnyen sípot Koldusai a végtelennek.
Radnóti Miklós: Este a kertben
Égen az újhold oly vékonyka most, mint apró seb, melyet a fecske ejt, villanva víz színén és utána rögtön elfelejt.
