Simon István: Hagymafűzérek

Kiülök ide a küszöbre,
a talpfára. Emlékszem, régen
itt viháncoltunk körülötte, 
s kértük, hogy egy kicsit meséljen.

Mama, ne hagyja el, folytassa!
Mama, mi lett a boszorkánnyal? – 
Alig látszott sovány kis arca,
ráesett az almafa árnya.

Szerettük, áldott jó asszony volt,
íze volt száján a mesének.
S közben ujjai közül csak folyt
kígyója a hagymafűzérnek.

Dolgozott mindig, haláláig,
s elment csöndben. De most is érzem
simítását nagyanyámnak, s míg
nézem a csillagot az égen,

Oly szép gondolatom támad:
ott ül köztük s két sovány térde
között fonja most is fűzérbe
a rézfejű csillaghagymákat.

Gyümölcsoltó. Magvető, 1964.p.33.
In.: Surányi Dezső (1987): Lyra florae – A növények örök himnusza. Tankönyvkiadó, Budapest